2012. 07. 05.

Felosztották a flottát

Megvan a sorozatszáma és már a honosítás is ismert a DB AG új dízelmozdonyai kapcsán. Bár a prototípus sem készült még el a Bombardier TRAXX DE-jére alapuló új dízelből, már azt is tudni lehet, hogy a húsz darabos flotta gépei hol veszélyeztetik a klasszikus német dízelek, a 218-asok életterét.






A railcolor.net információi szerint az új, négy kisebb dízelmotorral szerelt TRAXX DE-k, azaz a leendő 245-ös sorozatba sorolt gépek honosítása is megvan már. Igaz, a típus a hírek szerint még csak a tervezőasztalon létezik, de nem kizárt, hogy a szeptemberi InnoTransra a Bombardier igazi meglepetéssel készül majd, könnyen lehet, hogy ott tartják a jármű premierjét majd.
A hírek szerint a 245 001-007 pályaszámcsoportba tartozó gépek Kemptenbe, a 008-015-ös csoport Mühldorfba, míg a 016-020-as csoport Frankfurt-Griesheim telephelyre kerül.
A München és Mühldorf közötti nagy terhelésű emeletes ingavonatok továbbítását a 218-asoktól a 245-ösök veszik majd át. A 218 401-es éppen a müncheni Heimeranplatzon halad át Mühldorfba tartó vonatával

Ebből jól látszik, hogy a három nagy, 218-asokat üzemeltető, közép- és dél-németországi telephelyre kerülnek majd az új mozdonyok. A közel fél évszázados nagydízeleket kiváltó típust a tervek szerint a nagy terhelésű, jellemzően emeletes kocsikból álló szerelvények továbbítására használják majd.
Az új mozdony érdekessége, hogy nem egy nagy teljesítményű motor hajtja, hanem négy, kisebb teljesítményű motort építenek a gépbe, amelyek igény szerint be tudnak kapcsolódni a vonattovábbításba vagy a szerelvény energiaellátásba. E megoldástól azt remélik, hogy a karbantartás és az üzemeltetés is olcsóbb lesz, hiszen nem kell folyamatosan egy nagy motort járatni.
A Zürich–Lindau–München EuroCity-vonatok továbbítására két gép is szükségeltetik, ugyanis egy masina nem bírja vontatni és energiával is ellátni a vonatot. A 245-ösökből elég lesz egy gép majd?
(fotók: Halász Péter)

A Bombardier megoldása az első ilyen ötlet, ugyanis a Siemens Vectron DE típusa (amelyet az EuroRunnerek utódjának szánnak) továbbra is az egymotoros koncepciót követi. Az új gépek szállítására még tavaly áprilisban kötött keretszerződést a DB AG és a Bombardier.
Érdemes azt is megjegyezni, hogy a 245-ös sorozatjelzést nem először osztják ki. Korábban a Saar-vidék vasútja, az Eisenbahnen des Saarlandes (EdS) által a francia SACM-től 1956-ban beszerzett kéttengelyes, 295 kW teljesítményű dízel-hidraulikus tolatómozdonyokat sorolták a V45, majd 1968-tól a 245-ös sorozatba. A 9,36 méter hosszú, 33,3 tonna szolgálati tömegű gépek 1980-ig szolgáltak az EdS-nél, illetve az NSZK államvasútjánál, a Deutsche Bundesbahnnál.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.